Az első vállalkozás – A házasság

  1. február 12. vasárnap

Februárban sok gyülekezetben, közösségben ünneplik a ’Házasság hetét’, erről tanítanak, beszélnek az embereknek. Így tettünk mi is, Mózes 1. könyvéből kiindulva vizsgáltuk ezt a témát lelkipásztorunk iránymutatásával.

A házasság a legrégebbi vállalkozás, amelyet maga Isten alapított. Az első vállalkozók Ádám és Éva voltak. Azóta nagyon sok idő eltelt, és sokan a házasság ’intézményét’ elavultnak, rossznak tartják. /Utánanéztem, hogy mit jelent az intézmény szó, mivel a házassággal kapcsolatban olyan ridegnek találtam. A wikiszótár szerint átvitt értelemben: „Társadalmi működési forma; emberi társas kapcsolatokat fenntartó szokás.”(https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Intézmény) Ha ezt a definíciót a házasságra értelmezem, akkor viszont igenis nagyon találó az intézmény szó, mivel a házasság igenis egy jól működő formája lehet az emberi kapcsolatnak. A szokás szó pedig arra utal, hogy a házasság egy állandóan működő, hosszútávú rendszer, amely biztosítja, hogy a kapcsolatok megmaradnak. / Azt gondolják, hogy a házassággal van a baj, pedig igazából az ember van válságban. A házasság jó, mert Isten alapította. Ahhoz, hogy megfelelően működjön, szükség van az Isten által adott keretekre (szabályok betartására) és a tőle kapott útmutatóra (Isten csak így ad rá garanciát). A „csak kibírjuk valahogy” attitűd nem túlságosan nyerő mottó a házassághoz.

Isten jóvoltából azért adta a házasságot az embernek, hogy az örömet, élvezetet találjon benne. Ugyanakkor ez nem önműködő rendszer, dolgozni kell rajta. Sőt, óvni is kell, mert sok veszély leselkedik rá, a gonosz sokféleképpen akarja torzítani azt (pl. egymás elnyomása vagy szerepcsere). Sokan nagyon rossz családi mintát hordoznak magukban, ami megnehezíti számukra a társtalálást, és azt, hogy a házasságot jónak tartsák. Mások abba a bűnbe eshetnek, hogy házasságpótló dolgokhoz nyúlnak, ami olyan, mint a citrompótló. Hasonlít a citromra az íze, de valójában nincs benne semmi citrom, semmi valóban jó. Az ember hajlamos a tévelygésre, hogy viszonylagosnak vegye azt, amit Jézus egyértelműen meghatározott. Ez a kulcs tehát, hogy házasságod tisztán őrizhesd meg: vedd komolyan, amit Jézus mondott!

Sokszor hallhattuk: „ne a házasságtól, házastársadtól várd a boldogságot!” És valóban, Jézusnak egy boldogmondása se kezdődik így: „Boldogok a házasok…”

A házasság egy döntés, hogy a másikkal együtt megyek tovább. Egy férfi és egy nő valamelyikük haláláig tartó szövetsége Isten előtt. Két tökéletlen szál egy tökéletes és erős szálba kapaszkodása.

„A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” /Prédikátor 4:12/

Anscha

 

A teljes igehirdetés ide kattintva hallgatható meg:

Felvételek

Személyesen: vasárnap délelőttönként a Csepeli Baptista Imaházban, a 1215 Budapest, Károli Gáspár utca 35. címen.