Csepeli gyermekek részvételével megtartottuk nyári táborunkat, amelyet idén a titkosügynök téma köré szerveztünk.
Gyülekezetünk évek óta tart nyári gyermekhetet, melyen megszólítjuk azokat a gyermekeket, akik korábban is részt vettek ilyen táborokban, illetve bibliakörös és hittanos gyermekeinket, barátokat.
A péntek esti záró alkalomra a szülőket, és az egész családot meghívtuk és egy rövid bemutatóval beszámoltunk a hét során történtekről, majd kötetlen beszélgetéssel, közös vacsorával zártuk le az egész hetet.

A hét során mozgásos és ügyességi játékok, kézműves foglalkozások színesítették a programot.
Tízórait és uzsonnát helyben biztosítottunk a gyermekek számára, az ebédet egy közeli kifőzdében redneltük meg.
A tábort 2019. július 1-5. között, naponta 8-16 között tartottuk. A záró alkalom: július 5. péntek délután volt.
A napi tanítások a VISZ Titkos Ügynök Tábori anyaga alapján történtek, amely a szavak nélküli könyv színein keresztül mutatja be az evangélium üzenetét.