Mi a bemerítés?

baptism-20clipart-baptism9A bemerítést az Úr Jézus Krisztus parancsa és a Biblia tanítása szerint gyakoroljuk, amikor olyan embereket merítünk vízbe (keresztelünk meg), akik Isten örömhírét, az evangéliumot megismerve hitre jutottak, saját döntésük alapján pedig el akarják kötelezni magukat az Úr Jézus Krisztus követésére. Egyúttal kiábrázolják, hogy újjászületésük révén eggyé lettek Krisztussal és az ő testével, a hívők közösségével.

A bemerítés azt szimbolizálja, hogy az ember, aki eddig bűneiben és bűneinek élt, eltemeti, halálba adja régi életét, és átadja élete irányítását Jézus Krisztusnak, hogy így élhessen egy új, Istennek tetsző, és a bűn szolgaságától szabad életet.

Így olvashatunk erről a Római levélből: „A bemerítés által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is.” (Róma 6,4-5)

A bemerítés ezért nyilvános megvallása annak is, hogy Jézus Krisztust választjuk életünk Urának és engedelmeskedünk neki a bemerítkezésben is.

Így olvashatunk erről Máté evangéliumában: „Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, bemerítve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28,18-20)