A Húsvét és az azt övező néphagyományok

Néhány gondolat a Húsvétról

Húsvét Egyetemes keresztyén ünnep, amely a Jézus Krisztus Feltámadása feletti hálaadó örvendezés alkalma. Eredete az őskeresztyén gyülekezet azon gyakorlatára vezethető vissza, hogy a Krisztus feltámadásának napját, a hét első napját örvendezve megünnepelték. Az ünneplésnek és az azzal összetartozó Úrvacsorának a tartalmát különösen meghatározta a Feltámadottal való találkozás, aki egyháza hívására (»Jövel, Uram!« 1Kor 16,22; Jel 22,20) azzal felel, hogy Lelke által megjelenik, mint az utolsó vacsorán (Mk 16,14; Lk 24,30; ApCsel 10,41) és ezáltal ízelítőt ad dicsőséges visszajöveteléről, az »Úr napjá«-ról (Jel 1,10; ApCsel 20,7), az eljövendő messiási ünnepről (Ézs 2,12; 13,9; Jóel 2,31).

(Magyar elnevezése arra a középkori szokásra vezethető vissza, hogy a megelőző, húshagyó keddel kezdődő 40 napos böjt után ezen a napon lehetett először húst enni.)

A 2. század végéről származó dokumentumok szerint a húsvét ünnepe már általánosan elterjedt volt a keresztyénség körében, az ünnep kialakulása azonban sokkal messzebbre nyúlik vissza. A zsidókeresztyének kezdettől fogva megtartották az ősi Páska ünnepet, a pogányokból lett gyülekezetek ezt a szokást nem gyakorolták. Az utóbbiak körében vita alakult ki az ünnep időpontját illetően. A vita alapját a kisázsiai gyülekezetek azon gyakorlata képezte, miszerint ugyanazon a napon ülték Jézus halálának és feltámadásának az ünnepét. Viktor római püspök (189-199) ki is átkozta a kisázsiaiakat, mint tévtanítókat. Végül a 3. század közepére a Rómában gyakorolt szokás vált általánossá. A 2-3. századig, vagy talán még később is, a Jézus szenvedésének és halálának ünnepe a keresztyén páska volt, amelynek a tartalma a gyász és a szomorúság, szemben a húsvét ünnepével, amelyet nem neveztek páskának és tartalma az örvendezés volt. A Niceai Zsinat (325) határozta meg a húsvét időpontját úgy, hogy az a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap legyen. Ha az első holdtölte éppen vasárnapra esik, akkor a húsvét az azt követő vasárnap. Naptár szerint ez a március 22. és április 25. közé eső egyik vasárnap. Csak a 6. században, miután Dionysius Exiguus (525) a római időszámítást az alexandriaihoz igazította, lett egységes (néhány ország kivételével) a húsvét dátuma.

A húsvétot megelőző Virágvasárnappal kezdődő hetet a 4. századtól Nagyhétnek nevezték Keleten. Nagycsütörtököt már az óegyházban az úrvacsora szereztetése ünnepeként ülték meg, s hozzátartozott a lábmosás szertartása, valamint azoknak a kiközösítetteknek az egyházba való visszafogadása, akik megbánást tanúsítottak. A Nagypéntek eredetileg a gyász és a szomorúság ünnepe volt. A húsvét ünnepléséhez hozzátartozott a katechumenusok megkeresztelésének a szertartása. A magyar nyelvű Bibliafordításban előforduló »húsvét ünnepe« kifejezés (Mt 26,1.2.17; Lk 2,41; Jn 2,13; 1Kor 5,7.8) az ÓSZ-i páska ünnepét jelenti.

A húsvéthoz számos néphagyomány és gazdag szimbolika tartozik. A húsvétnak Európa-szerte talán legáltalánosabb jelképe a húsvéti tojás. A húsvéti ajándékhozó nyúl képzete a polgárosult élet egyéb szokásaival együtt német földről honosodott meg hazánkban a múlt század óta. Eredetére kielégítő magyarázatot azonban a német kutatók sem tudnak adni.

A legismertebb húsvéti szokás közép-Európa országaiban a húsvét hétfői locsolkodás.

A név eredetéről

Húsvét az azt megelőző időszak, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt lezárulását jelzi. A böjt után ezen a napon szabad először húst enni. A böjt utolsó hetének neve: „nagyhét”, a húsvét utáni hét húsvét hete, egyes magyar vidékeken „fehérhét” – fehérvasárnapig tart.

A húsvét héber neve „pészah”. A szó „kikerülés”-t, „elkerülés”-t jelent, utalva arra, hogy a halál angyala elkerülte a zsidóknak bárány vérével megjelölt házait. Innen származik a ritkábban használt angol név, a passover is. A kifejezés az ünnep magyar nevében nem található meg, de Csíkménaságon a húsvéti körmenet neve: „kikerülés”.

Az angol Easter a német Ostern szóval együtt keresendő. Őse egy germán istennő, Ostara a tavasz keleti (v.ö. angol East, német Ost) úrnője, ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség idején volt.

Húsvét Vasárnapja

A nagyszombatról vasárnapra virradó éjszaka különleges népi ájtatossága volt a jézuskeresés, istenkeresés, szentsír-keresés, ami tulajdonképpen egész éjszakás ájtatoskodást jelent.

A középkorban egész Magyarországon elterjedt szokás volt a húsvéti határkerülés vagy határjárás. Legtöbbször férfiak vettek részt a határkerülésben, gyalog vagy lóháton nagy zajjal, énekkel olykor imával járták a határt. A katolikus határkerülésnek, miként minden körmenetnek, ősi soron a megszentelt bekerítés, a mágikus körbefoglalás, a veszedelmek és a gonosz távol tartása volt a célja. A húsvéti határkerülést gyakran emlegették a 18. századi határperekben, mint egy-egy földdarab hovatartozását bizonyító cselekményt.

A húsvéti ételszentelés vagy ételáldás országszerte elterjedt szokás volt. A megszentelt húsvéti ételeket a régi magyar nyelvben a vallon eredetű kókonya szóval jelölték. Hasonló jelentéssel bír keleten a görög katolikusoknál és a moldvai csángóknál a páska. Az ételszentelésnek nem volt előírt egységes időpontja. Sokféle képzet kapcsolódott a megszentelt ételek maradékaihoz is. A néphit szerint a megőrzött szentelt sonkacsont az istállóba téve védi az állatokat a boszorkányoktól, a szentelt tojás héja a szántóföldre szórva távol tartja a kártevőket.

A megszentelendő ételeket, általában tojást, sonkát, kalácsot, tormát, sót, kosárba rakták és szép szőtt vagy hímzett terítőkkel takarták le. A kosarakat a templomban, a padok mellé, újabban az oltár elé tették. Általánosnak mondható szokás, hogy a megszentelt ételeket tartalmazó kosárral a lányok és asszonyok siettek, sőt szaladtak hazafelé, mert úgy vélték, aki gyorsan hazaér, az a munkában és az életben is ügyes lesz.

Húsvét Másnapja

Más néven: húsvéthétfő, ritkábban vízbevető hétfő. Ez utóbbi név a húsvéti locsolásra utal. A locsolkodás hagyomány ill. szokásköre világi alapokon nyugszik, katartikus, termékenységvarázsló jellegű.

Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, hogy a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A gyermekek locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű, városokon is ismert. Szeged környékén a legények a lányokat egész vödör vízzel öntötték le, nehogy kelésesek legyenek. Az Ipoly mentén is szervezetten történt a húsvéti locsolás: a legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, ahol tojásrántottát készítettek és elfogyasztották. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Csak ezután indultak el locsolni. A lányok persze igyekeztek elbújni, akit megtaláltak, azt a kúthoz vitték, és vödörszám hordták rá a vizet. A legényszámba nem vett fiúk először a keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak, jutalmul 8-10 hímes tojást kaptak. Ezután a rokonok, szomszédok lányaihoz mentek. A legények locsolását a lányok húsvéthétfő délutánján személyesen vagy leánypajtásaikkal elküldött tojásokkal viszonozták. A locsolás jutalma általában festett tojás. Kedden a lányok locsolták a legényeket. A húsvéti locsolás e módjai a két világháború között megszűntek.

Fehérvasárnap

A húsvét utáni vasárnap gyakori neve mátkázó, mátkaváltó vasárnap. E két elnevezés arra utal, hogy ezen a vasárnapon választottak komát és mátkát a fiatalok. Sok faluban rendszeresen fehérvasárnap tartották a gyerekek elsőáldozását.

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon;
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium;
Internet

No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?